
KOVÁCS BENJÁMIN
Zeneszerző - Zenei producer - Zongorista
„A táncos kelti életre a zenét és nem fordítva”
– Három nővér a Budapest Táncszínház előadásában
A Budapest Táncszínház március 22-én mutatja be a Csehov-mű táncszínházi átdolgozását a Várkert Bazárban. A darab koreográfusa Sághy Alexandra, aki ettől az évadtól a művészeti vezető szerepkörét is betölti, zeneszerzője pedig Kovács Benjamin. A premierhez közeledve, egy hosszas próba után beszélgettünk velük.
Megjelent a trailer!
Budapest Táncszínház bemutatja : Három nővér
Koreográfus : Sághy Alexandra
Zeneszerző. : Kovács Benjámin
Igazgató : Földi Béla
"Kovács Benjámin – a srác, aki képes minden nap meghalni" - Az Újnemzedék interjúja
Igen, ő itt Kovács Benjámin. Most alkalmazott zeneszerző, hogy ez mit is jelent azt kicsit kibogozzuk lejjebb.
Ő írta a Pécsi Nemzeti Színházban bemutatott Makrancos hölgy táncjáték zenéjét, de dolgozott a Pécsi Balettnek, a MÜPÁ-nak, most éppen a Budapesti Táncszínháznak készít zenét. Volt szinkronszínész, rendezőasszisztens, de még játékmester is. Ezekről is mesél, de az is kiderül, hogy egy a zeneíráshoz ennyire értő 24 éves srác miért választja a „komoly” műfajokat, az annyira kézenfekvő könnyűek helyett és mit gondol arról, hogy mi kell egy ilyen pályán az érvényesüléshez.
◄
1 / 4
►

















